Átadták a kolozsvári jogászhallgatók Collegium Iuridicum szakkollégiumát

Publikálva: 2018. november 21.

Kolozsváron átadták a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) magyar állami támogatással kialakított Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumát, és a benne kialakított Kolosváry Bálint Jogtudományi Kutatókönyvtárat 2018. november 12-én.

A Collegium Iuridicumban az egyetem 25 kiváló jogászhallgatója kaphat szállást és az egyetemi programokon túlmutató képzést. A kollégium számára a református egyház vásárolt meg egy ingatlant Kolozsvár belvárosában. Ebben a diákotthon mellett tantermet, és közösségi teret, s a vendégtanárok elszállásolására alkalmas szobákat is kialakítottak. A 600 négyzetméteres ingatlan megvásárlását és felújítását, valamint a könyvállomány beszerzését a magyar kormány támogatta.

Fotó: Molnár Ferenc

Az épületavatón felolvasott üzenetében Trócsányi László igazságügy-miniszter úgy vélekedett: a Collegium Iuridicum feladata a szolgálat. "Szolgálni fogja az erdélyi magyarságot, az egész magyar nemzetet, a tanulni vágyó fiatalságot, mert szolgálni fogja a jogtudomány, a jogászi műveltség nagy ügyét. Egyszóval az új jogász szakkollégium és jogtudományi könyvtár nemzeti és egyetemes értékek szolgálatában áll".

(MTI)

Menü

Főoldal

Navigáció