Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjak ünnepélyes átadása a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével

Publikálva: 2016. április 14.

A 2015/16-os tanév második félévében a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán meghirdetésre kerülhetett az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj a nappali tagozatos államilag finanszírozott és önköltséges jogászhallgatók számára.

Az ösztöndíj odaítélésének alapfeltétele az adott félévben a 4.00 tanulmányi átlagnak megfelelő kreditindex elérése volt, de további kiválósági szempontok is figyelembe vételre kerültek, így pl. a nyelvvizsgák, tudományos diákköri, demonstrátori tevékenység, perbeszéd- vagy egyéb szakmai versenyeken való szereplés, szakkollégiumi tagság, jogi klinikai programban, jogi szakfordító képzésben, ill. kari vagy egyetemi újság szerkesztésében való részvétel, tudományos publikáció.
Az ösztöndíjra az elsőévesek is pályázhatnak, esetükben tanulmányaik első félévében a felvételi eredmény a meghatározó.
A pályázók közel kétharmada – összesen 43 joghallgató – nyerte el a Kiválósági Ösztöndíjat, amely 5 hónapon keresztül havi 50.000 Ft összegű támogatást jelent.

Menü

Főoldal

Navigáció