Az Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíját a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának több mint hatvan hallgatója vehette át Vízkelety Mariann államtitkártól 2016. április 4-én Pécsett.

Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015 novemberében ismertette a Minisztérium (IM) a „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok” koncepcióját. A programok több csatornán keresztül segítik, hogy a jogi tanulmányaik iránt elkötelezett hallgatók pénzügyi támogatásban részesüljenek.
Az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjára Budapesten kívüli egyetemek, nappali tagozaton osztatlan jogászképzésben tanuló hallgatói pályázhatnak egyetemüknél, akik tanulmányi és szakmai teljesítményük alapján nyerhetik el az ösztöndíjat. Az évfolyamok legkiválóbb hallgatói a félév során, vagyis 5 hónapon keresztül, havi 50 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek. Az IM Tanulmányi Jogászösztöndíj arra szolgál, hogy ösztönözze az önköltséges joghallgatókat, hogy minél jobb tanulmányi eredményt érjenek el, és törekedjenek a kiválóság felé.
A Pécsi Tudományegyetem azon joghallgatói részesültek az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjban, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el, valamint szakmai munkájukra és egyéb teljesítményeikre – mint például a nyelvtudás, demonstrátori aktivitás, vagy OTDK tevékenység – tekintettel kiemelkednek hallgatótársaik közül. A pályázatok alapján 61 hallgató érdemelte ki az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíjasa címet.

(Igazságügyi Minisztérium)