Együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és dr. Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnöke, ezzel egy közel 15 évvel ezelőtti kooperáció éled újra. Az együttműködés keretében az AB és az IM egy országos alkotmánybírósági „jogesetmegoldó” versenyt rendeznek, amely a hazánkban is már egyre ismertebb moot court módszerhez (vagyis bírósági szimulációhoz) igazodik.

Az AB teljes ülésének szimulációja keretében az ország összes, a versenyben részt vevő jogi karáról delegált joghallgató „bírák” és az AB tagjai tárgyalnak meg egy az AB által kidolgozott jogesetet az AB elnökének vezetésével.

Photo: Károly Árvai/kormany.hu

A teljes ülési tárgyalást az AB eljárásrendje szerint írásbeli anyagok, észrevételek készítése és köröztetése előzi majd meg a csapatok között, amely fázisban a karokon felkészülő csapatok további, a bírókat segítő törzskari (stáb) tagjai is részt vesznek a szóbeli fordulóra delegált bírókkal együtt. Ez a megoldás is mutatja, hogy a verseny a legteljesebb mértékben igyekszik ragaszkodni az AB valós működési módszeréhez és eljárásrendjéhez, ezzel is messzemenőkig biztosítva a moot court jelleget.

Photo: Károly Árvai/kormany.hu

A jogi karok csapatainak és oktatóinak tevékenységét az IM a jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében támogatja.

(Igazságügyi Minisztérium)