Ma Magyarországon nincs jogász túlképzés – többek között erről is beszélt az igazságügyi miniszter az Inforádió Aréna című műsorában 2016. szeptember 5-én.
Mv: Beszéljünk egy picit talán nem annyira napi aktuális vagy napi operatív kérdésekről. Ugye megváltozott Magyarországon a jogászképzésnek a rendszere, a működési modellje. Hogy látja? Milyen hatású volt ez a jogászképzésnek a tartalmát, minőségét, mennyiségét illetően?
Trócsányi László: Rendkívül érzékeny kérdésről van szó, hisz sine ira et studio erről nem könnyű beszélni. Egyrészről nyilvánvalóan – mondhatom úgy – erős túlképzés volt a rendszerváltást követően. Először is minden város önálló jogi kart akart létesíteni, és volt egy boom. Szükség volt jogászokra. Ez érthető, hiszen a Kádár-rendszer nem szerette a jogot, nem szerette a jogászokat, ergo először csak három helyen volt jogi kar, később majd négy, aztán később öt helyen lett jogi kar. A gazdasági élet is igényelte a jogászokat, tehát nagyon sok jogász lett. Később azonban az emberek rájöttek arra, hogy nemcsak jogászként lehet dolgozni, hanem elmentek teljesen más irányba is. Ma az látható, hogy nincs jogász túlképzés. Körülbelül hatezer elsőéves joghallgató van az országban. Azonban azt is látni kell, hogy az állam kivonult a jogászképzésből. A kivonuláson értettem azt, hogy régen nagyon sok állami támogatott hallgató volt, most viszont alig van. Nyilvánvalóan ez azoknak a szülőknek gondot okoz, akiknek nincsen megfelelő anyagi erejük arra, hogy ezt finanszírozzák. Öt vidéki kar és három budapesti kar működik, a budapesti három karon annyi, vagy több hallgató van, mint az öt vidéki karon. Mindazonáltal a vidéki városokban, ha megszüntetnénk a jogi karokat, akkor azt gondolom, szegénységet hoznánk vele, vagyis nem lenne jó. Ezeknek a karoknak van hagyományuk, tradíciójuk. Én konzervatív ember vagyok, a hagyományokat fontosnak tartom. Fontos, hogy Debrecen, ideértve nyilvánvalóan a jogakadémiával rendelkező egykori Győrt vagy Miskolcot, ezek maradjanak meg képzési helyekként. Fontos, hogy a jogászképzés maradjon meg vidéken, mert ott van veszélyben. Nem Budapesten van veszélyben a jogászképzés, hanem a vidéki városokban. Ezért a kormány elé vittem a jogászképzés színvonalát emelő programtervezetet. Lehetővé vált egyrészt az, hogy évente kapunk ötszázmillió forintot, amit a jogászképzésre tudunk fordítani. Ennek körülbelül a felét úgy kell elképzelni, hogy a vidéki jogi kari hallgatók, amennyiben jól tanulnak, akkor kaphatnak nemzeti kiválósági jogászösztöndíjat vagy tanulmányi jogászösztöndíjat. Az előbbi azt jelenti, hogy ténylegesen az állam fizeti a tandíjukat. Tehát ez egy pozitív diszkriminációnak is tekinthető a vidék népességmegtartó erejének a fokozása érdekében. Azt gondolom, ez egy pozitívum. Másrészről pedig körülbelül 200-250 millió forintot meghatározott projektekre, kutatásokra fordítunk. Ebben természetesen Budapest is részesül. Azt szeretnénk, hogy a fiatal hallgatók is lépjenek be, és legyenek tutorok mellett ők is alkotói a kutató programoknak. Tehát ne mennyiségi szemlélet legyen, hanem minőségi szemlélet. A probléma ott van tudniillik, hogy miután költségtérítéses hallgatók kerülnek be, kevesebb pontszámmal is be lehet kerülni. Ez azt jelenti, hogy a hallgatói színvonal is csökken. Tehát nekünk a színvonalat föl kell hozni. Ebbe nagyon sok munkát kell beletenni, hisz amikor én voltam diák, akkor – legyünk őszinték – borzasztó nehéz felvételi vizsga volt. Akkor nagyon keményen kellett dolgozni azért, hogy valaki egyáltalán bekerüljön az egyetemre. Ma már ez nem így működik. Bekerül néhány 460 pontos, ami azt jelenti, hogy ugye nagyon-nagyon profi. És utána bekerülnek a 350 pontosok, ami még mindig jó, de bekerülhet 300 ponttal is valaki, ami viszont már lényegesen gyengébb. Tehát nekünk fontos az, hogy ne a mennyiség legyen a meghatározó. Mert ha mennyiség van, akkor nagyon sokat föl akarunk venni gyengébb képességgel, aki fizeti a költségtérítést. Ne ez legyen a szempontunk, hanem minőségi munkát igyekezzünk elérni. Ez elvárt a tanárokkal szemben, és a diákokkal szemben is. Ösztönző rendszereket vezettünk be. Ez nem kényelmesíti el se az oktatót, se a hallgatót, hanem lehetőséget, távlatot ad. És én nagyon örülök, hogy most már második évben, 2016-ban is ugyanez a munka indul. Tavaly kezdtük el, akkor született költségvetési döntés erről, és 2017-ben is tudjuk folytatni.
Mv: Hány főt érinthet ez? Tehát hány egyetemi hallgatónak tud ez segíteni?
Trócsányi László: Körülbelül azt mondom, hogy egy olyan ötszáz hallgatónak tudunk segíteni. Teljesen eltérő számokról beszélhetünk, hisz aki kiválóságit kap, annak többet tudunk adni. Mert kétfajta ösztöndíjat vezettünk be, de cirka ötszáz hallgatónak tudunk segíteni, ami egy óriási dolog. És azt gondolom, hogy ez nagymértékben lehetővé teszi, hogy a vidéki karokra jelentkezzenek a fiatalok. Tehát ne mindenki Budapestre akarjon jönni, aki úgy gondolja, hogy tovább akar tanulni. Ma – legyünk őszinték – divat Budapestre jönni a vidéki gyereknek, például Sopronból, noha Győrben ott van a jogi kar. Vagy sorolhatnám a Szeged melletti falvakat. Miért jöjjön föl Budapestre? Hát maradjon Szegeden, vagy Debrecenben, Miskolcon. Small is beautiful. Nem kell hatalmas egységeket létrehozni, hanem kiválósági centrumokat kell létrehozni. Ebben viszont folyamatosan egyeztetni kell a karokkal is. Én évente találkozom a dékánokkal, a dékáni kollégiumra meghívást kapok, ott a programokat egyeztetjük. Nem akar a végrehajtó hatalom beleszólni a jogászképzésbe, hanem segíteni akarunk. És ez egy nagyon fontos differencia, hogy segítőként állunk ott, nem a munkába beleszólóként, hisz az egyetemi autonómiát maximálisan fontosnak tartom. Nem is szeretnénk ebbe semmifajta beleszólást kapni, de azonban az, hogy egy partnerség alakuljon ki viszont szükséges és fontos.
(Igazságügyi Minisztérium)