Kihirdették az Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny eredményét

Publikálva: 2019. november 7.

Az Alkotmánybíróság és az Igazságügyi Minisztérium közötti együttműködés keretében került megszervezésre az országos Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny, mely az Alkotmánybíróság teljes ülési tárgyalótermében zajlott a nyolc magyarországi jogi kar egy-egy csapatának részvételével.

A szimulációs ülést dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság Elnöke vezette, részt vettek továbbá dr. Bitskey Botond főtitkár és dr. Szalay Péter alkotmánybíró is.

Fotó: Oláh Márk/IM

Az eredményhirdetésen az Igazságügyi Minisztériumot dr. Völner Pál miniszterhelyettes képviselte. Hangsúlyozta, az Alkotmánybíróság és az Igazságügyi Minisztérium közötti együttműködési megállapodás ez év márciusában azzal a szándékkal került aláírásra, hogy hosszú távon hagyomány válhasson ebből a rendezvényből.

A Minisztérium számára kiemelkedően fontos a jogászképzés támogatása és színvonalának emelése, amely a vidéki jogászösztöndíjakon, az országos kutatási és oktatásfejlesztési programokon, a doktori iskolák támogatásán, illetve a tehetséggondozó rendezvényein keresztül valósul meg - tette hozzá.

Fotó: Oláh Márk/IM

Az Alkotmánybíróság ülésének szimulációja keretében a versenyben részt vevő jogi karokról delegált joghallgató „bírák” és az Alkotmánybíróság tagjai tárgyalnak meg egy az Alkotmánybíróság által kidolgozott megoldandó jogesetet, amely egy befogadott valódi alkotmányjogi panaszindítvány tárgyában született határozat tervezetének előkészítése és megvitatása. A teljes ülési szimulációs tárgyalást írásbeli anyagok, észrevételek készítése és köröztetése előzte meg az egyes csapatok között az Alkotmánybíróság eljárásrendje szerint.

Menü

Főoldal

Navigáció